Harangozó Tamás (MSZP) szerint "az idegengyűlölő" kampány plakátjait a kormány operatív rendőri akció keretében őrizteti, "a rendőri jelleg elfedésével" figyelteti a politikai véleménynyilvánítást. Tényleg ez a rendőrség kiemelt osztályának legnagyobb feladata? - kérdezte, majd azt firtatta: 25 év után újra van a Belügyminisztériumban olyan ügyosztály, amely a politikai véleménynyilvánítás operatív megfigyelésére szakosodott. Ki adott utasítást a plakátok őrzésére? A miniszterelnök, a belügyminiszter, vagy talán ez is Habony Árpád felelősségi körébe tartozik már? - tudakolta.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, annyit beszéltek a diktatúráról, hogy elfelejtették, mi a demokrácia: a demokráciákban a törvényeket a parlament hozza, azok betartásáról a rendőrség gondoskodik. Azt kérte, hogy a képviselő ne bagatellizálja azt a veszélyt, ami Magyarországra leselkedik az újabb kori népvándorlás miatt.
A miniszter elmondta, hogy a konkrét ügyben a rendőrség rongálás miatt folytat eljárást, ennek semmi köze a szabad véleménynyilvánításhoz. Az elkövetők mindannyian az Együtt tagjai voltak - tette hozzá.
Kijelentette: a plakátrongálások kapcsán nem rendeltek el operatív megfigyelést. Hozzátette: az MSZP tavaly hat esetben tett feljelentést plakátrongálás miatt. Amikor az önök plakátját megrongálják, az jogsértés, amikor önök rongáltatják és az elvtársaik, az a demokráciát védő cselekedet - közölte.
Jobbik: neoprimitív a kormány plakátkampánya
Mirkóczki Ádám arról beszélt, hogy egymilliárdot szánnak nemzeti konzultációra, és ezt megfejelik egy sokmilliós óriásplakát-kampánnyal. Szerinte a kampány a neoprimitív kategóriát bőven kimeríti. Magyarul üzennek afgánoknak, szíreknek, koszovóiaknak. Ezt komolyan gondolják - kérdezte, majd megjegyezte: az MSZP ugyanezt csinálta a kettős állampolgárság ügyében, amikor 23 millió románnal riogatott.
Pogácsás Tibor államtitkár közölte: a bevándorlás a kiinduló és célállamoknak egyaránt probléma. A Fidesz-KDNP kezdettől fogva kimondta, Magyarország nem a bevándorlókra építve kívánja a gazdaságot erősíteni. A cél az, hogy a magyar lakosság növekedése biztosítsa azt utánpótlást, amely a gazdasági stabilitásához szükséges. Egyetértés van abban, hogy az a cél, nemzeti hatáskörbe kerüljön vissza a bevándorlással kapcsolatos kérdések kezelése - rögzítette. Hangsúlyozta, új típusú, a bevándorlásnak a jelenleginél lényegesen szigorúbb kezelésére van szükség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve