Eszerint "tájékoztatjuk szurkolóinkat és a közvéleményt, hogy sajnos nem tudtuk teljesíteni az OTP Bank Liga 2015/2016-os indulásához szükséges licenckövetelményeknél az előírt hiánypótlást. Mindez azt jelenti, hogy bár a pályán elért eredmények alapján jogosult lehetne klubunk, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljen, a kialakult körülmények miatt erre mégsem lesz lehetősége."
Nehéz mit mondani ma, hiszen eddig is sejteni lehetett, hogy ez a sors vár ránk, de azért sokáig hittük, hogy majd csak lesz valami megoldás - idézte a klub honlapja Miriuta Vasilét, az együttes vezetőedzőjét.
A 2012-2013-as bajnok győriek négy fordulóval a vége előtt a tizedik helyen állnak az NB I-ben. A Győr 55 év után nem lesz tagja az élvonalnak, az 1960/1961-es idény óta szerepel folyamatosan az első osztályban.
Egyelőre még az is kérdés, hogy melyik osztályban folytathatja az együttes. Egy korábbi elképzelés alapján, amennyiben a klubnak sikerülne törlesztenie köztartozásait, akkor megmenekülhetne az egyesület utánpótlás-szekciója. Így az NB III-ban megkapaszkodhatna a csapat, s nem kellene "szélnek ereszteni" azt a mintegy 400 fiatalt, aki a győri klubban futballozik. Az MLSZ körlevélben kérdezte az NB I-es klubokat, hogy hajlandók-e segíteni, a klubonként tízmillió forintos, azaz összesen 150 milliós "segély" fedezné az ETO FC köztartozásait.
A Győr azután került komoly bajba, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor-csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve