A MEOSZ mindenképp módosítaná az ellátások azon feltételét, miszerint a leszázalékolást megelőző öt éven belül három év biztosítási idő szükséges, mert a mostani szabályozás miatt ellátás nélkül maradnak olyanok, akik több tíz éves munkaviszonnyal rendelkeznek, de betegség, munkanélküliség vagy épp gyermekvállalás miatt nem tudják teljesíteni ezt a feltételt. A szövetség szerint meg kell emelni az ellátások felső összeghatárát is, azok ugyanis sok esetben rendkívül alacsonyak.
Az új rokkantsági ellátások átlaga 55 ezer, a rehabilitációs ellátásoké pedig 37 ezer forint, hiába van az érintettek mögött akár 30 év munkaviszony. Összehasonlításképp: a két éve megszüntetett rokkantnyugdíj átlagos összege 70 ezer, a rehabilitációs járadéké pedig 73 ezer forint volt. A rokkantsági ellátás jövedelemkorlátja a munkavállalás ellen hat, a szervezet ezért az eltörlését javasolja, amivel az állam is jól járna, hisz több adó- és járulékbevételre tehetne szert.
Az új rendszerben állapotromlás és -javulás esetén is újraszámolják az ellátást, ami sok esetben a több évtizedes munkával megalapozott, 80-100 ezer forintos korábbi rokkantnyugdíjak megfeleződését eredményezi, a létbizonytalanságba taszítva az érintetteket. A szövetség ezért azt javasolja, hogy csak a kategóriát átlépő, tényleges állapotjavulás esetén legyen újonnan megállapítva az ellátás.
A MEOSZ kezdeményezi, hogy a felülvizsgálatok megfellebbezésének bírósági szakaszában az érintettek kaphassanak ellátást, sokan ugyanis azért nem tudnak élni a jogorvoslattal, mert a több évig elhúzódó perek alatt semmilyen ellátás nem jár nekik. A javaslat rehabilitációs kártyát biztosítana azoknak, akik legalább 33 százalékos egészségkárosodást szenvedtek, nekik ugyanis jelenleg sem ellátás, sem foglalkoztatási támogatás nem jár, miközben megromlott egészségi állapotuk miatt nem tudnak elhelyezkedni sem.
A szövetség szeretné, ha újabb vizsgálat nélkül foglalkoztatási támogatás járna azok után is, akik fogyatékossági támogatásban, illetve fogyatékosságuk miatt felnőttként magasabb összegű családi pótlékban, árvaellátásban és vakok személyi járadékában részesülnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve