A terméktanács álláspontja szerint az ágazatban kilátástalan helyzetet teremtett az idei aszály. A takarmányárak beláthatatlan emelkedése a felvásárlási árak és a tejtermelői támogatások idei csökkenésével együtt akkora jövedelemveszteséget okoz, amely egy újabb válság képét vetíti előre. Az euróárfolyam kiszámíthatatlan változása és a tejtermékek piacán tapasztalható importnyomás a teljes ágazat ellehetetlenüléséhez vezet - áll a szervezet közleményében.
Az uniós, illetve a hazai kormányzati támogatás finanszírozási, valamint szabálybeli korlátai miatt tartós és érdemi változást csak a tejágazat versenyképességének javítása, a hazai piaci szereplők belföldi értékesítési lehetőségeinek bővítése jelenthet a terméktanács szerint. Ennek elősegítése érdekében az elnökség szükségesnek tartja az állami költségvetés szempontjait, a társadalmi igényeket és a gazdasági szereplők elvárásait szem előtt tartó, differenciált áfacsökkentés mielőbbi meghirdetését.
A tej terméktanács közleményében úgy fogalmaz: javasolják, hogy az ágazat vezértermékeinek minősülő termékek általános forgalmi adóját sorolják át a kedvezményes, 5 százalékos adósávba.
A szervezet kéri a kormányt, hogy a javaslat részleteinek egyeztetése érdekében azonnal állítson fel egy, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetőiből, valamint az ágazat neves szakértőiből álló döntés-előkészítő testületet, amely érdemi tárgyalásokat folytathat.
A tej terméktanács támogat minden olyan kezdeményezést, ami az alapvető élelmiszerek áfamértékének jelentős csökkenését célozza - közölte a szervezet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve