Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője hétfő reggel az MTI-nek elmondta: országszerte több mint 400 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit.
Hajdu Márton szerijnt a legtöbb riasztás Bács-Kiskun, Békés és Győr-Moson-Sopron megyében volt. Többségében leszakadt faágak és kidőlt fák okoztak gondot.
Fennakadások voltak a közúti közlekedésben is. A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt is kérték a tűzoltók segítségét: pincékből, alagsorokból kellett szivattyúzni a vizet.
Kapcsolódó
Egyes helyeken a tetőszerkezeteket is megrongálta a viharos erejű szél. A katasztrófavédelemhez hétfő reggelig 45 épületkárról érkezett bejelentés - mondta az OKF szóvivője.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az MTI-hez hétfő reggel eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: délutánig keleten helyenként még kialakulhat zivatar, de heves zivatar már nem valószínű.
A hőmérséklet napközben 27 és 32 Celsius-fok között valószínű, északkeleten az alacsonyabb értékekkel. Késő estére 18-23 fok közé hűl le a levegő. A középhőmérséklet helyenként ismét elérheti a 25 Celsius-fokot. A hőség miatt Budapesten, valamint Pest, Csongrád és Győr-Moson-Sopron megyében van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve