A feltöltésekben továbbra is a vendéglátás-zseb dominál, a források 65 százalékát erre kérték a dolgozók. Szálláshelyre a források ötödét, míg szabadidőre a 15 százalékát töltötték fel az év első két hónapjában. Február végén közel 20 ezer munkáltató több mint 800 ezer dolgozója rendelkezett a cafeteria ezen formájával. A bevezetés óta közel 80 milliárd landolt a plasztikokon, és 51 milliárd forintot már el is költöttek azokról a munkavállalók. Csak idén februárban 3,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba a Szép kártyákon keresztül, amelyet több mint 41 ezer helyen fogadnak már el.
A Széchenyi pihenőkártya (Szép kártya) forrásai a hazai turisztikai és vendéglátó-ipari vállalkozások bevételeit növelték és gyarapítják továbbra is. A Szép kártyának a hazai kereskedelmi szálláshelyi bevételekben betöltött egyre erőteljesebb szerepét mutatja, hogy míg tavaly januárban a belföldi bruttó szállásdíjbevételekből 2,9 százalék volt a kártyával fizetett összegek aránya, addig januárra ez az érték már 15,6 százalékra nőtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve