Az összes, 339 kérelem kevesebb mint egy százalékát jelenti, hogy az idén eddig két fő részesült kegyelemben - derül ki az Igazságügyi Minisztérium féléves összesítéséből.
Az adatsor szerint 2002 óta összesen 15 004 kegyelmi döntést hozott az államfő, az igazságügyért felelős tárcavezető felterjesztése nyomán, ebből 14697 volt az elutasító döntés - írta a napilap.
Míg 2008-ig minden évben több mint ezer elítélt próbálkozott ezzel az eszközzel, azóta ezt a számot egyszer sem lépték át kérvényezők. A negatív rekordot ebből a szempontból a tavalyi esztendő jelentette, amikor csupán 495-en fordultak - közvetve - a köztársasági elnökhöz, aki azonban huszonkét esetben jutott arra, teljesíti a kérést, s 473 elutasító határozatot hozott.
Az átlagos "kegyelmi arány" két százalék, ám e tekintetben is voltak kiugró esztendők az igazságügyi tárca beszámolója alapján. Például éppen 2016, amikor a kérelmezők négy és fél százaléka járt sikerrel, míg 2010-ben és 2014-ben ez az arány nem érte el az egy százalékot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve