A magánszemélyek személyi jövedelemadó bevallásának és befizetésének határideje május 21-én jár le, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) már május 13-ától hosszabbított nyitva tartással fogadja a budapesti és Pest megyei adózókat.
A rendkívüli ügyfélfogadással azt szeretné elérni az adóhatóság, hogy az érintettek hosszas várakozás nélkül, időben tudják teljesíteni kötelezettségüket.
Az észak-budapesti, kelet-budapesti, dél-budapesti és Pest megyei adóigazgatóság központi ügyfélszolgálatai május 13-a és 17-e között reggel negyed 9-től este 18 óráig, május 21-én pedig reggel negyed 9-től este 20 óráig fogadják az ügyfeleket. A megszokott félfogadási időn túl kizárólag a bevallások benyújtásával kapcsolatos ügyek - bevallások átvétele, csekkek kiadása, tájékoztatás, bankkártyás befizetés, ügyfélkapu regisztráció - intézhetők.
A 06-40/42-42-42 kékszámon hívható Általános Tájékoztató Rendszer munkatársai május 13-a és 17-e között reggel fél 9-től 18 óráig, május 21-én reggel fél 9-től 20 óráig fogadják az ügyfelektől érkező hívásokat - közölte az adóhatóság.
A NAV adószakmai szóvivője, Linczmayer Szilvia azt mondta: még 1,7 millió magánszemély adóbevallását várja az adóhivatal. Még mindig az aláírás hiánya a legtipikusabb hiba - tette hozzá.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve