Csütörtökön derült ki, hogy elmarasztalta Magyarországot az Európai Bíróság az áfavisszatérítési ügyben. (Az Európai Bizottság még 2007-ben indított Magyarország ellen eljárást az ügyben, maga a szabályozás 2000 óta él.) Az eddigi szakértői becslések úgy számoltak, hogy a magyar állam számára ez százmilliárd forint körüli likviditási problémát okozhat. Más szemszögből viszont ennyivel javul a cégek likviditási helyzete.
Az MNB viszont ennél lényegesen, két és félszer nagyobb összeggel kalkulál. A jegybanknak az államháztartásról készült, július 13-án publikált elemzése ugyanis azt írta: "A kockázat kimagasló nagyságrendje miatt megjegyezzük, hogy az áfa-bevétel 2012-es alakulása szempontjából jelentős bizonytalanságot okoz az úgynevezett áfa-levonhatósági joggal kapcsolatos bírósági vita." ..." Amennyiben az Európai Bíróság a magyar álláspontot elutasítja, akkor az ítélet végrehajtása becslésünk szerint 240-250 milliárd forinttal csökkentheti a visszaállás évében a nettó ÁFA-bevételt, ennyivel növelve mind a pénzforgalmi, mind az eredményszemléletű hiányt' - írták az MNB szakértői.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve