Az idei első kilenc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2270,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte a Pénzügyminisztérium. A korábbi hónapokhoz képest kisebb mértékben, 9 milliárd forinttal nőtt a költségvetés hiánya.
Masszív mínusz
A központi költségvetés 1841,8 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 13,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 441,8 milliárd forintos hiányt értek el. Az előző év azonos időszakában a központi alrendszer hiánya 303,6 milliárd forintot tett ki, vagyis közel 2 ezer milliárddal ugrott meg a deficit egy év leforgása alatt.
Szeptemberben 136,9 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, így a kilenchavi bevétel összesen 909,4 milliárd forintot tett ki. Ugyanakkor a múlt hónap végéig az uniós kiadások meghaladták az 1500,8 milliárd forintot.
Közel 600 milliárdos járványkiadás
Idén szeptember végéig 581,4 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések. Emellett a hazai kiadások közül az év első kilenc hónapjában kiemelhetők a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra költött 150,9 milliárd forint, a kiemelt közúti projektekre fordított 140,0 milliárd forint.
Fontos kiadásként jelentkezik a turisztikai fejlesztési célelőirányzatból 128,5 milliárd forint és a közúthálózat fenntartására és működtetésére szánt 80,9 milliárd forint. Jelentősek továbbá a falusi útalapból 79,0 milliárd forint, a beruházás ösztönzési célelőirányzatból 49,5 milliárd forint, a közúthálózat felújítására 37,4 milliárd forint, a modern városok program céljaira 34,5 milliárd forint ment el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve