Az új frakcióvezető úgy fogalmazott: mondják meg az emberek, a magyar vállalkozások vezetői, hogy melyek azok a jogszabályok, amelyekről úgy gondolják, nem értelmesek, és meg kell változtatni őket. Az akció megvalósítását a politikus egy internetes felületen keresztül tartotta elképzelhetőnek.
Rogán Antal szerint az elmúlt két év azért volt nehéz, mert volt egy súlyos örökség, dönteni kellett milyen válságkezelési módszert választanak, és rajtuk kérték számon az előző kormányok ígéreteit. Kiemelte, hogy az államadósság a GDP arányában legalább 1-1,5 százalékponttal lett kevesebb. Mint mondta, vannak olyan döntések, amelyekre joggal lehetnek büszkék, példaként említette, hogy olyan adórendszer van, ami a gyermekvállalás terheit figyelembe veszi, a személyi jövedelemadózás elindult az egyszerűsödés irányába, és "végre valaki a devizahitelesek oldalára állt a bankokkal szemben". Hozzátette: ezek mind érdeklik az átlagembereket, és szeretné, ha még több ilyen döntés lenne.
A szocialistáknak volt nyolc évük, hogy bizonyítsanak - reagált az ellenzéki kritikákra, hozzátéve: óriási államadósságot, tarthatatlan költségvetési deficitet örökölt a jelenlegi kabinet. A kormányzati szerepet korábban nem betöltő ellenzéki pártok reakciói kapcsán hiányolta, hogy mi az, amit csinálnának ahelyett, amit a kormány tesz.
Mi nem szeretnénk a személyi jövedelemadót emelni, mint az az ellenzéki programokban szerepel - mondta a kormánypárti politikus, hozzátéve: szét kell osztani a terheket és azokat is meg kell adóztatni, akik "gazdasági érdekcsoportok formájában" a 2002-2010 közötti időszak komoly nyertesei voltak.
Arról, hogy a Fidesz miért nem vállalja a Jobbik által kezdeményezett oligarcha vizsgálóbizottságot, azt mondta: akik erről beszélnek, nem hajlandók a tények jelentős részéről szólni, hogy Magyarországon sok éven keresztül külföldi vállalkozások vitték haza az uniós támogatások mintegy 60 százalékát. Mi ezen megpróbáltunk változtatni - mondta, hozzátéve: sokszor érzi, hogy az ellenzéki kritikák mögött külföldi gazdasági érdekcsoportok hangja érződik ki.
Ő akárhány ilyen testületet megismert 1998 óta működés közben, abból sok jó nem született, nem a problémák megoldását, hanem a viták kiélezését szolgálják. Ez azonban a magánvéleménye erről a műfajról - tette hozzá Rogán.
Szólt arról is: a belváros polgárait kérdezte, és úgy látja, azt szeretnék, ha hű maradna két évvel ezelőtti döntéséhez, és nem hagyná ott a polgármesteri széket. Éppen ezért ezt nem is szeretném - mondta, hozzátéve: annyival könnyebb dolga lesz, mint elődjének, Lázár Jánosnak, hogy az Erzsébet tér lényegesen közelebb van a Kossuth térhez, mint Hódmezővásárhely.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve