A portál cikke szerint ezzel a lépéssel lehetővé vált, hogy az alapítói jogok gyakorlására kijelölt Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kinevezze a kuratóriumok elnökeit és tagjait, akiket a továbbiakban már ő vagy egy következő kormány illetékes tagja sem válthat le, mert a törvény szerint a jövőre nézve „az alapítói jogok teljes körének gyakorlására” ezeket a testületeket jelölik ki.
Két új formában működő felsőoktatási intézményhez középiskolákat is csatoltak: a Dunaújvárosi Egyetemhez került a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Bánki Donát Technikuma; a Tokaj-Hegyalja Egyetemhez pedig a tokaji Északi Agrárszakképzési Centrum Tokaji Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, illetve a Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium került.
Ezen kívül a kormány intézkedett arról is, hogy az egri Eszterházy Károly Egyetem átadása a katolikus egyháznak egészüljön ki egy 5,5 milliárd forint értékű, közelebbről meg nem határozott főegyházmegyei beruházás támogatásával is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve