Az alaptörvény-módosítás - Fidesz-szempontból - elbukott szavazása után a kormányfő komor arccal indult ki az ülésteremből, jelentette az Index helyszíni tudósítója.
Orbán Viktortól a folyosón megkérdezték, hogy be fogja-e újra nyújtani a módosítást, mire azt felelte:
majd az elnökségi ülés eldönti.
A szavazás után, de még a miniszterelnök előtt Kovács Zoltánt is sikerült mikrofonvégre kapnia az Indexnek. Ő azt mondta ugyan arra a kérdésre, amit a miniszterelnöknek is feltett a hírportál munkatársa:
mindent a maga idejében. Készültünk mindenféle szcenárióra.
A Jobbik terrorizmus elleni javaslatokkal állt elő
Három pontban rögzítette kedden a terrorizmus elleni javaslatait Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Az ellenzéki politikus - a hetedik alkotmánymódosítás parlamenti elutasítása után tartott sajtótájékoztatóján - azt mondta: a kötvények azonnali kivezetését és a közvetítő irodák bezárását, az eddigi intézmény teljes, nemzetbiztonsági és gazdasági átvizsgálását és a Pharaon-ügy lezárását követelik. Ezekről péntek délelőttre ötpárti egyeztetést kezdeményeznek.
Vona az alaptörvény-módosítás zárószavazását úgy értékelte:
a Fidesz számára nem az ország megvédése a fontos, hanem a szajré.
A Jobbik képviselőcsoportja azért nem nyomott gombot, mert félmegoldáshoz nem járul hozzá. Bírálta, hogy az elmúlt hetek nem voltak elegendőek a kormánypártnak, hogy elfogadják ezt az elvi álláspontot. Értékelése szerint óriási nemzetbiztonsági veszély, hogy a letelepedési kötvények még mindig érvényben vannak, s azokhoz hozzá lehet jutni például Irakban. A pártelnök a kvóták és a kötvények veszélyét összevetve utóbbit nevezte aktuálisabbnak és súlyosabbnak. Az igazi veszélyt nem a szegény migránsok, hanem a gazdag, terroristasejtek létesítésére képes emberek jelentik - fejtette ki.
Leszögezte: ha kivezetik ezt a konstrukciót, akkor akár 24 órán belül hajlandók megszavazni az alaptörvény módosítását.
Fidesz: csak a Fidesz-KDNP-re számíthat az ország
A Fidesz-frakcióvezetője a parlamenti szavazást követően úgy vélekedett, hogy az alaptörvény-módosításról szóló keddi parlamenti szavazáson kiderült, hogy az ország csak a Fidesz-KDNP-re számíthat a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben. Kósa Lajos szerint bebizonyosodott, hogy a Jobbik és az MSZP is hazudott, becsapta az embereket, korábban ugyanis mindkét párt a törvénymódosítás támogatásáról nyilatkozott. Az alkotmánymódosítás után kialakult helyzetet a Fidesz elnökségi ülésén értékelik - tette hozzá Kósa.
Harrach nem érti a Jobbikot
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint az alaptörvény keddi módosításakor egy felelős kormány és egy felelőtlen ellenzék döntött. Harrach Péter a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: az egyértelműen bevándorláspárti baloldal magatartása érthető, ugyanakkor Jobbik álláspontja érthetetlen. Szerinte a Jobbik cselekedete politikai öngyilkosságként is értékelhető, a saját szavazóikkal mentek szembe, hiszen a kvótanépszavazáson a 3,3 millió nemmel voksoló között Jobbik szavazók is voltak. Harrach Péter kérdésre azt mondta, hogy az alaptörvény módosítása és a letelepedési kötvény visszavonása között az ő szemükben nincs összefüggés.
A letelepedési kötvényt nem ezért fogjuk visszavonni, (...) az ettől függetlenül lesz
- közölte.
DK: Orbán egy hónap alatt két pofont kapott
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor egy hónap alatt két pofont is kapott, mert az október 2-i kvótareferendumon a nép, kedden pedig a parlament mondott nemet a politikájára. A párt alelnöke az alkotmány-módosítást elutasító szavazást követő sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a miniszterelnök egy érvénytelen népszavazásra hivatkozva, felhatalmazás nélkül próbált alaptörvényt módosíttatni, de ez nem sikerült neki.
Varju László jelezte, a DK-s független képviselők bojkottálta az alaptörvény hetedik módosításáról szóló határozathozatalt, mert a módosítás "kifejezetten szembe ment volna a népakarattal". Hozzátette, hogy három, kétharmados többséget igénylő módosító javaslat szavazása során viszont voksoltak, méghozzá nemmel, mert távolmaradásukkal a kormányt segítették volna.
Kedden bebizonyosodott, hogy a sokat emlegetett új egység valójában az új kisebbséget jelenti - összegezte véleményét a politikus.
Azt mondhatnánk, a haza ma ellenzékben van, mert Orbán Viktor politikáját sem a népszavazáson, sem a parlamenti szavazáson nem támogatta az ország
- tette hozzá.
MLP: felesleges volt közel 20 milliárdot költeni erre
Fodor Gábor a Magyar Liberális Párt (MLP) elnöke azt követően, hogy a parlament nem fogadta el az alaptörvény hetedik módosítását, jelezte, nemmel szavazott erre a javaslatra. Ez egyenesen következett abból, hogy a népszavazási kampányban az MLP "képviselte a leghatározottabban az európai értékrend melletti és a kormánnyal szembeni kiállást", amikor az igen szavazatra buzdított.
Hangsúlyozta, már akkor is elmondták, hogy nem csak a népszavazási kérdést, de az alaptörvény módosítását sem támogatják. Nem értettek egyet azzal az úgynevezett uniós klauzulával, ami a nemzetállamok laza szövetségeként képzeli el Európát - folytatta, hozzátéve: az MLP ezzel szemben egy erőteljesebb és egységesebb politikai vezetéssel rendelkező EU-t szeretne, amelyik kevésbé bürokratikus, de hatékonyabban és egységesebben képes fellépni politikailag.
Fodor szerint a népszavazással elindult folyamat a keddi szavazással ért véget. Látszik, hogy mennyire felesleges volt közel húszmilliárd forintot elkölteni és óriási indulatokat gerjeszteni a társadalomban; ezért a Fideszt terheli a felelősség.
Párbeszéd: ez egy kutyakomédia
Az embereket nem érdeklő és nem érintő "kutyakomédiának" nevezte a kedden meghiúsult alaptörvény-módosítást a Párbeszéd Magyarországért szóvivője Budapesten, sajtótájékoztatón. Tordai Bence szerint az nem szól másról, mint hogy két "szélsőjobboldali, Putyin-bérenc párt" egymással versengve hazaárulózza le a másikat.
Szerinte ha Orbán Viktor miniszterelnök "egy kicsit komolyan veszi magát", akkor a jövő sorskérdései között nem ilyen témákkal foglalkozik, hanem - többek között Barack Obama amerikai elnökhöz hasonlóan - az alapjövedelem bevezetésével.
MSZP: Orbán minden idők legdrágább szavazását bukta el
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnök minden idők legdrágább szavazását bukta el kedden, amikor a parlamentben nem kapott kétharmados többséget az alaptörvény javasolt hetedik módosítása. A másfél éves "hazug és gyűlöletkeltő politika" közel húszmilliárd forintba került - mondta a szocialisták frakcióvezetője, Tóth Bertalan az alaptörvény-módosításról szóló szavazást követő sajtótájékoztatón. A miniszterelnök az elmúlt fél évben három politikai játszmát is elbukott: a vasárnapi zárva tartás ügyét, az októberi népszavazást és az alaptörvény hetedik módosítását.
Tóth Bertalan leszögezte, hogy érvénytelen népszavazásból nem következhet alaptörvény-módosítás, október 2-án "az emberek többsége nemet mondott a Fidesz és a Jobbik politikájára".
A képviselő szerint az MSZP végig következetesen viselkedett az ügyben. Az alaptörvény módosításának nincs jelentősége a magyar emberek biztonsága szempontjából, sem egy referendum, sem egy törvénymódosítás nem tudja megoldani a menekültválságot - vélekedett. Hangsúlyozta, a szocialisták több javaslatot is tettek, hogy milyen hazai intézkedésekre és európai megoldásokra lenne szükség. Ezt a válságot - erősítette meg álláspontjukat - csak közös európai erőfeszítéssel lehet megoldani.
Tóth Bertalan szerint az elmúlt másfél évben az látszott, hogy a "habonyi mechanizmus" egy látszatvilágot épít, aminek kedden vége szakadt; itt az ideje, hogy végre a valósággal, a kórházakkal, az orvoshiánnyal, a megélhetéssel, a fizetésemelésekkel, az oktatással és a korrupció felszámolásával foglalkozzanak, az MSZP csak ilyen kérdésekben hajlandó partner lenni a jövőben - mondta.
Kérdésre a frakcióvezető kijelentette, a felülről nyitott, automatikus elosztási kvótát az MSZP sem korábban, sem most nem támogatta, és ilyen javaslat jelenleg nincs is az EU fórumai előtt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve