A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat N. Gábor 25 éves budapesti lakos ellen csalás vétség miatt.
A férfi 2016. június 25-e és július 2-a között összesen négy alkalommal tévesztett meg albérletkereső személyeket. N. Gábor néhány napra bérelt ki lakásokat, majd interneten meghirdette és az érdeklődőknek megmutatta a józsefvárosi (Kisfaludy utcai, Thököly úti, valamint Corvin sétányon lévő) ingatlanokat.
A bérleti szerződés megkötésekor kaució, foglaló, illetve bérleti díj címén több tízezer forintot kért tőlük. A sértetteknek a pénzért cserébe hamis kulcsokat adott át, ezt követően elérhetetlenné vált számukra.
Az egyik sértett a tőle kért összeget több részletben akarta kifizetni N. Gábornak, ezért 2016. július 7-ére egy további találkozót beszélt meg vele, amelyre a nyomozókkal együtt érkezett.
A férfit 21 óra 50 perckor a Budapest XIV., Thököly úton elfogták, majd előállították a rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve