Tóth József (MSZP) polgármester az ülésen kifejtette, hogy a módosítás az Európa Tanács önkormányzati chartáját és a jogalkotási törvényt is sérti. A polgármester előterjesztésében azt is jelezte: a törvény több paragrafusa sérti az Alaptörvény több cikkét és a jogállamiságot. Kifogásolta, hogy a városrész közigazgatási határát a magyar jogrendben egyedülálló módon változtatták meg, a területszervezési döntés meghozatala során nem kérték ki a XIII. kerületi önkormányzat véleményét.
A képviselő-testület 16 igen szavazattal, 2 nem ellenében arról döntött, hogy alkotmányjogi panasszal fordul az Alkotmánybírósághoz, és kéri az alaptörvény-ellenes rendelkezések megsemmisítését.
A képviselők arról is döntöttek, hogy a kerület azonnali hatállyal megszünteti tagságát a Budapesti Önkormányzatok Szövetségében (BÖSZ). Ezt Tóth József azzal indokolta, hogy kérésük ellenére az önkormányzati érdekképviselet nem alakított ki álláspontot a Margitszigetre vonatkozóan.
A parlament kormánypárti többsége szerdán változatlan tartalommal fogadta el azt a törvényt, amely a fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet. A jogszabályt június 10-én szavazta meg először az Országgyűlés, Áder János államfő azonban megfontolásra visszaküldte. A törvényjavaslaton - az előterjesztő, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványára - annyit változtatott az Országgyűlés, hogy nem június 30-án, hanem a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve