Hozzátette: a testület ugyanakkor elővette a pacta sunt servanda (a megállapodásokat teljesíteni kell) klasszikus jogi elvet, alkotmányossági szempontból azzal a feltétellel enged belenyúlást az adott hitelviszonyok szerződéseibe, hogy a szolgáltatás és a kötelezettségek közti egyensúlyt továbbra is fenn kell tartani. Tehát senkinek nem lehet megszüntetni egyoldalúan a kötelezettségét, sem a hitelezőnek, sem az adósoknak - magyarázta Lövétei István.
Az alkotmányjogász úgy értékelte: az Alkotmánybíróság "visszadobta a labdát a polgári bíróság elé vagy a polgári jogszabályalkotás felé". Mint mondta, a szerződésekbe csak úgy lehet belenyúlni, hogy mindenkinek meg kell adni azt, ami a szerződések tartalma szerint illeti. Lövétei István hangsúlyozta azt is, hogy az Alkotmánybíróság határozata nem ró kötelezettséget senkire, csak a módosítás lehetőségét mondja ki.
Az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosan kihirdetett határozata szerint törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések, ám ebben az esetben is figyelembe kell venni minden fél méltányos érdekeit, a megváltozott körülmények között is érdekegyensúlyra kell törekedni.
A határozat indoklása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg, mint amit a rendes bírósági út követel meg, azaz ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan körülmény áll be, amely folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.
Az Ab eljárását kezdeményező kormány indítványának másik felvetésére reagálva az Ab kimondta: rendes bírósági ítéletnek azokat a konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül a fogyasztók jogainak védelmével kapcsolatos alaptörvény-ellenességet okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. A gazdasági erőfölénnyel visszaélés elleni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből közvetlenül következhet ugyan jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélése függ a szabályozási környezettől.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve