A hazai vasútvállalatoknak a jövő évtől közel négyszer annyit kell fizetniük a MÁV-nak a vontatási energiáért, mint ez év elején - írja a Világgazdaság. A társaságtól együtt 18,9 milliárd forinttal, a GYSEV-től pedig 213 millióval jutnak drágábban áramhoz a szakmai képviseletüket ellátó Hungrail Magyar Vasúti Egyesület számításai szerint. A növekedés annak fényében még drasztikusabb, hogy költségeikből 10-30 százalék jut a vontatási energiára.
A vasúti fuvarozók 2022-re már bejelentettek egy 15 százalékos díjemelést, most újabbat kell közölniük, ezért van olyan köztük, amely már vissza is vonta korábbi ajánlatát. A szervezet azonnali állami beavatkozást kért Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől, a vontatási energia árának csökkentése érdekében E célból például el lehetne engedni az áramtarifában az egységárra rakódó tételeket (rendszerhasználati díj, jövedéki adó stb-), és megfontolható a vasúti teherfuvarozók által vásárolt vontatási energia díjának befagyasztása is.
A napilapnak válaszoló vasútvállalatok erősen bíznak a Hungrail fellépésének sikerében, mivel nem tudnak alacsonyabb árat kialkudni. A MÁV ugyanis állami vállalatként gyakorlatilag hatósági árat érvényesít. A megnövekedett költség ugyanakkor rontja a vasútvállalatok versenyképességét, aminek meg is van az első következménye: van olyan ügyfél, amely úgy döntött, hogy elkerüli Magyarországot, és az olcsóbb szlovákiai útvonalon fuvaroztat. Emellett a megbízók tárgyalásaikat kezdtek a közúti fuvarozókkal, így hamarosan további árumennyiségek zúdulhatnak az utakra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve