A Magyar Közlönyben megjelent határozat kimondja, hogy a Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában levő, Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. ingyen az állam tulajdonába kerül.
Az indok: az önkormányzat így láthatja el a jogszabályba foglalt közfeladatait.
A társaságot a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek február 10-ig kell átvilágítania, erre a kormány 30 millió forintot biztosított. Az állami tulajdonba vétel február 28-ig valósul meg, akkortól a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Sportközpontok gyakorolja.
A Napi.hu is többször foglalkozott a 2017-ben átadott, 9 milliárd helyett 15 milliárd forintból felépült szombathelyi stadion fenntartásával. A régi stadion éves üzemeltetése 300 millióba került, amit nagyrészt az önkormányzat állt.
Az új stadionra 2017-ben 10 évre 5,7 milliárd forintért keresett üzemeltetőt a Haladás Kft., de a közbeszerzés eredménytelen lett, mivel csak drágább ajánlatok érkeztek. Miután nem találtak üzemeltetőt, 2018-ban lemondott Rácz-Racker Viktória, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Noprofit Kft. ügyvezetője.
Az önkormányzat nem tudta vállalni egészében a megemelkedett üzemeltetési költségeket, ezért került a stadion most állami tulajdonba. A legutóbbi választások után ellenzékivé lett városban a kampányban is szerepelt a stadion ügye.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve