A legjobb krízis az, amit meg lehet előzni. Minden egyes nap lehet tenni a stratégiáért, még ha csak kis lépésekben is. Alapvető kötelességünk az egészségügyi ellátórendszer további erősítése, hogy az emberek tudják: lesz elérhető és gyors segítség, ha szükség van rá. Az egészségügy akkor működik jól, ha nem is lehet észrevenni - fogalmazta meg ars poeticáját a magyar egészségügy új felelőse a napilapnak.
Véleménye szerint a legnagyobb kihívás napjainkban a nem fertőző betegségek, vagyis a daganatos, a szív-érrendszeri, a légzőszervi megbetegedések visszaszorítása. Ezek mindegyikére igaz, hogy a megelőzésükért sokat tehetünk életmódváltással, a hatékony ellátórendszerre pedig azért van szükség, hogy a már kialakult betegségeket legyőzhessük.
Kapcsolódó
Az első lépés, hogy átnézzük a sürgősségi ellátóhelyeket, hol milyen rendszer van, mert míg sok helyütt olajozottan működnek a dolgok, másutt vannak megoldandó problémák. Ha a háziorvosi ügyeleti ellátás összehangoltan működik a sürgősségi ellátással, azzal elérhető, hogy azok a páciensek, akik nem szorulnak azonnali ellátásra, ne vegyék el az időt azoktól, akiknél viszont minden perc számít.
A magán- és az állami ellátás szétválasztása kapcsán Horváth Ildikó visszafogottan fogalmazott. Szavai szerint "a részleteken még dolgozunk". A lényeg, hogy világosak legyenek a keretek, ezek megteremtéséhez egyértelmű politikai felhatalmazás van. Ha egy állami intézmény az állam által fizetett dolgozóival végez egy egészségügyi tevékenységet, azzal a magánellátás összeférhetetlen. Lényeges viszont, hogy a közfinanszírozott intézmények magas szinten, megbízható módon, széles körű ellátási palettát biztosítsanak.
Mivel sok egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből, megoldhatatlan, hogy egy ember ne dolgozzon több helyen, akár több szektorban is. Ha nincs átfedés, keveredés, akkor nem is kell ezt tiltani, ahogyan azt sem, hogy egy orvos itthon és külföldön is dolgozhasson - tette hozzá az államtitkár.
Hat kórházban vizsgálódik jelenleg az Emmi, hogy az okokat is feltáró tanulságokat lehessen levonni a kórházak gazdasági és pénzügyi tevékenységéről. Horváth szerint a vizsgálatoknak minél hamarabb le kell zárulniuk, csak az alapozhat meg egy kiszámítható finanszírozási rendszert. Az év végi konszolidáció tipikus krízismenedzsment-eszköz, ennél a rendszert fegyelmezettebbé, kiszámíthatóbbá kell és lehet tenni - fogalmazott Horváth Ildikó.
Fotó forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve