A köznevelési törvény módosítását a múlt héten fogadták el az országgyűlési képviselők többsége.
A jogszabály alapján
Kapcsolódó
- a magántanulókat egyéni munkarendben tanulókká nevezik át,
- arról már nem az iskola igazgatója, hanem az állam dönt, ki lehet egyéni munkarendes tanuló,
- az iskolaigazgatók kinevezésének véleményezési jogát elveszik a tantestületektől és a szülőktől,
- nehéz helyzetbe kerülnek az alternatív iskolák (minimum 70 százalékban a Nemzeti alaptantervhez simítják az alternatív iskolát tantervi struktúráját - a Natban meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva kell megjeleníteni a kerettantervekben),
- az állam dönt majd szakértői vélemények alapján arról, hogy maradjon-e még egy évet óvodában a 6 éves gyermek.
Civilek korábban bejelentették, hogy augusztus 31-én, a Kossuth téren tiltakoznak a törvény ellen. A szervezők szerint a törvénymódosítás ellehetetleníti az alternatív iskolák működését - írta a hvg.hu a Mércére hivatkozva.
A törvényalkotási bizottság egyetlen ponton változtatott az eredeti kormányzati indítványon: továbbra is lehetőség lesz második évfolyam végén és a magasabb évfolyamokon a diák teljesítményét jegy helyett szövegesen értékelni - írta korábban az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve