Átfogó európai uniós foglalkoztatási előterjesztés-csomagot készít az Európai Bizottság a következő hetekben - jelentette be Andor László, a bizottság e témában illetékes tagja kedden Brüsszelben. Magyar újságírókkal folytatott sajtóbeszélgetésén a foglalkoztatásért, szociálpolitikáért és a társadalmi befogadásért felelős biztos elmondta, hogy a javaslatok középpontjában a munkahelyteremtő növekedés áll.
Ennek az a fő magyarázata, hogy az unióban a tavaly kibontakozni látszó gazdasági élénkülés megtorpant, a tagországok nem számíthatnak arra, hogy a fellendülés mintegy automatikusan munkahelyeket hoz létre. Az előterjesztés kulcskifejezése a dinamikus munkaerőpiac, újítása pedig, hogy az eddiginél nagyobb hangsúlyt kap benne a keresleti oldal - fejtette ki a magyar biztos.
Az április 19-én nyilvánosságra hozandó előterjesztés egyik legfontosabb eleme, hogy hogyan lehet az uniós alapokat a szaktudást, a képzést, a tartós munkahelyteremtést szolgáló hosszú távú befektetésekre fordítani. Szintén prioritás a mobilitás biztosítása, azaz annak elérése, hogy a munkavállalók uniószerte biztonságosan tudjanak állást váltani vagy állásukban mozogni, és továbbfejleszteni karrierjüket.
Külön figyelmet fordít a 200 oldalas előterjesztés az uniós szabályozás szerepére, illetve a szociális partnerek korábbinál is jobb bekapcsolásába a kulcsfontosságú döntések meghozatalának folyamatába. Andor László elmondta, hogy a témával minden bizonnyal az EU-tagországok állam- és kormányfői is foglalkoznak nyár eleji találkozójukon. A foglalkoztatási csomagban hangsúlyosan igyekeztek figyelembe venni, hogy a munkaerőpiacon a kínálat sokszor még mindig nem találkozik a keresett készségekkel, emellett az uniós piac szétszabdalt is, számos adminisztratív, nyelvi és egyéb akadályt le kell még küzdeni, hogy egységesebbé válhasson.
A biztos felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós végrehajtó testület az elmúlt hónapokban számos javaslattal állt elő a mintegy 24 milliós európai munkanélküliség csökkentése érdekében. Az év első hónapjaiban a csúcsvezetők is foglalkoztak a fiatalok munkanélküliségével, és hamarosan elkészül az az összegzés is, amelyet a bizottság munkacsoportjainak az ebből a szempontból legveszélyeztetettebb tagállamokban szerzett tapasztalatai alapján állítanak össze.
Kérdésekre válaszolva Andor László beszélt arról is, hogy igyekeznek népszerűsíteni a foglalkoztatással összefüggő, olyan nemzeti programokat, amelyek egyes tagállamokban már beváltak. Ezek között említette az úgynevezett duális képzést, amely megkönnyíti az oktatás utáni gyors munkavállalást, valamint az ifjúsági garancia - többek között Ausztriában alkalmazott - rendszerét, amely szinte automatikusan kezdő állást vagy továbbképzést ajánl a pályakezdőknek.
Szintén kérdések kapcsán a biztos kitért a brüsszeli bizottság előtti magyar ügyekre is. Méltatta, hogy a kormány jóval határidő előtt válaszolt a kötelezettségszegési eljárások keretében küldött bizottsági levelekre, és valószínűsítette, hogy a brüsszeli értékelés a mostani esetben is néhány héten belül lezajlik. Megerősítette, hogy a vitás kérdések száma fokozatosan csökken. Ami pedig a túlzott deficit miatt Magyarország ellen folyó eljárást illeti, Andor László a bizottság felé a kormány részéről legutóbb tett jelzéseket úgy értékelte, hogy ezek alapján úgy tűnik, a júniusi határidőig megszületnek a hiány leszorításához szükséges döntések.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve