Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora felajánlotta, hogy térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatot biztosít a Semmelweis Egyetem kapacitásától függően azoknak, akiknél a Sinopharm-oltást követően nem alakult ki antitestes védelem. Bejelentése többek között azért meglepő, mert több alkalommal azt mondta, hogy szerinte a védettség szintje és az antitestszint között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni - írja a Népszava.
Az ajánlatát azzal indokolta, hogy a betegnek nem csak teste, hanem van lelke is, és ha attól megnyugszik, hogy újra megmérik a szervezetében az ellenanyagszintet, ám legyen. Az arrogáns megjegyzés alaptalan, mert az érintettek aligha második tesztet szeretnének, sokkal inkább bizonyosságot a védettségre vagy ha az nincs, akkor biztonságot jelentő harmadik oltást. Merkely megjegyezte, hogy az antitestméréseket nem az oltások hatékonyságának mérésére találták ki, hanem az átfertőzöttség meghatározására.
Kapcsolódó
Az újabb antitestvizsgálatra való felhívást abban a Facebook-csoportban is közzétették, amelynek tagjai legutóbb hétfőn követelték nyílt levélben a döntéshozóktól, hogy akinek nincs lelettel igazolt védelme a két oltása után, az mielőbb kapjon egy harmadik vakcinát. A csoportban az újabb antitestvizsgálatra való felhívást volt, aki úgy minősítette: „nesze semmi, fogd meg jól.”
Mások azon zsörtölődtek, hogy ezzel a „gesztussal” a helyzetük nem változik, védettség híján továbbra is azzal kell együtt élniük, hogy bármikor megbetegítheti őket a koronavírus. Ráadásul a csoportban egyre többen vannak azok is, akiknél egy újabb borsos árú laborvizsgálat igazolta, hogy sejtes védelmük sincs.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve