A diplomatát a megbízólevél átadása után az államfő ebédre látta vendégül. Az amerikai nagykövet nem nyilatkozott a Sándor-palota előtt rá váró újságíróknak.
Colleen Bell hétfő délután érkezett meg állomáshelyére. A nagykövetet a kormány nevében Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára fogadta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Colleen Bell akkor sem nyilatkozott a sajtónak. Magyar Levente azt hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nyitottsággal és szeretettel fogadja a nagykövetet, "a legnagyobb optimizmussal nézünk a közös munka elé".
Az államtitkár kifejtette: a kormány meggyőződése, hogy hamarosan sikerül olyan párbeszédet kialakítani az amerikai féllel, amely - a korábbi hónapoktól eltérően - előremutató, konstruktív irányba viszi a dialógust. Ennek az alapja szerinte "mindenképpen megvan, amennyiben a gazdasági és katonai együttműködésünk soha nem volt olyan kiváló és erős, mint ma".
Magyar Levente azt mondta, Colleen Bell megérkezésével végre helyreállt az Egyesült Államok legmagasabb szintű diplomáciai képviselete Magyarországon, tekintve, hogy lassan két éve nagykövet nélkül működik a nagykövetség.
A KKM sajtóosztálya úgy tájékoztatta az MTI-t, hogy az amerikai diplomáciai képviselet vezetőjét Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök este fogadja vacsorán.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve