A beruházás még az idén folytatódik, ugyanis megkezdődik a Tornyosnémeti és Miskolc közötti, mintegy hetven kilométeres útszakasz megépítése is - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Miskolc és Kassa régióiban összesen egymillió ember él és dolgozik, így nagyon fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, amely összeköti a két gazdasági térséget. Szlovákia és Magyarország együttműködése példás, amit több olyan úthálózatot érintő fejlesztés is igazol, amelyek a két országot kötik össze. Példaként említette az új komáromi hidat, amelynek építését három hónapja Orbán Viktor magyar, valamint Robert Fico szlovák miniszterelnök együtt indította el.
Homolya Róbert elmondta azt is, hogy 2022-re Magyarország teljesíti a Balti-tenger kikötőit az Égei- és a Fekete-tenger part menti térségeivel összekötő, nyolc országot érintő Via Carpatia közlekedési folyosó hazánkat érintő útszakaszainak megépítését.
Viktor Stromèek, a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium államtitkára elmondta: szlovák oldalon már megépült az a gyorsforgalmi út, amely az országhatárt és Kassát köti össze. Magyar kollégájához hasonlóan kiemelte, hogy a szlovák és magyar együttműködés példaértékű, a két országot összekötő utak a gazdaság élénkülését, a gyorsaságot és a biztonságot egyformán szolgálják.
A kivitelezést az Euroaszfalt Kft. végezte, a nettó 4,379 milliárd forint értékű beruházás az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program támogatásával, uniós forrás felhasználásával valósult meg.
Az 1,7 kilométer hosszú 2×2 sávos, leállósávval, középső elválasztó sávval megépített, óránként 110 kilométeres sebességre tervezett autóút a magyar-szlovák országhatáron csatlakozik a néhány évvel ezelőtt elkészült szlovák R4 gyorsforgalmi úthoz, amely az országhatártól Kassáig vezet. A magyar oldalról érkező autósok így közvetlenül a szlovák autópályán haladhatnak tovább Kassa felé.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve