Beadta Balog Zoltán miniszter az Erzsébet-program egyik gyors módosítását, miután az EU elkaszálta az egész program államosítását. Egészen pontosan azt nem tartották törvényesnek, hogy csak a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) adhat ki ilyen Erzsébet-utalványt.
Most ezt úgy változtatnák meg, hogy egy hosszú nevű állami alapítvány (Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány) feladata lesz a gyerek és ifjúsági programok, illetve táborok szervezése. Ehhez megkapják például a fonyódi és a zánkai nagyobb, állami gyerektáborhelyeket.
Így pedig már nem csak a korábban kizárólagos üdülési alapítvány forgalmazhat ilyen utalványokat, hanem egy másik is, egy másik területen. Azaz a törvény szerint megszűnik a MNÜA kizárólagossága, amit az EU kifogásolt.
Persze ettől még a MNÜA foglalkozhat továbbra is a kedvezményes szociális üdültetéssel, étkezési utalványokkal vagy a nyugdíjasoknak, fogyatékkal élőknek és nagycsaládosoknak szóló programokkal - írja az Index.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve