A 2013-as költségvetés első módosítását elfogadta a parlament keddi ülésén 219 igen szavazattal 25 ellenében és 15 tartózkodással. A parlament a szavazással engedélyezte a kormány számára, hogy az állam készfizető kezesként feleljen az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért. A teljes kezesség így 343 milliárd forintra rúg. A kezességvállalás nem érinti a főösszegeket, így a hiánycélt sem.
A kormány javaslatára még egy ponton változik a 2013-as büdzsé: eszerint 2013. január elsejével 50 százalékkal megemelik a holokauszt túlélők számára fizetett életjáradékot. Korábban erről már döntött a kormány, tavaly december 29-ével, ám a december elején elfogadott költségvetésbe ezt "elfelejtették beírni" így most ezzel a módosítással megteremtették az emelés törvényi alapját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve