Szegeden egy házat valószínűleg villámcsapás gyújtott fel. A tűzoltók egy gázpalackot is kihoztak az épületből. A tulajdonos sokkos állapotba került, ezért mentőt hívtak hozzá.
A belvárosban rászakadt egy fa egy autóra, a benne ülők nem sérültek meg. A megyeszékhelyen, valamint Kübekházán, Hódmezővásárhelyen és Makón is kidőlt fákhoz kértek segítséget a tűzoltóktól. Ruzsa egy részén, több mint 800 lakásban nincs áram, még nem tudják, mikorra hárítják el a hibát.
Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala kivételével az összes megyére és a fővárosra is másodfokú figyelmeztetést adtak ki a várható felhőszakadások miatt.
Országszerte okozott károkat a vihar
Országszerte számos helyen okozott károkat a vasárnap érkezett vihar. Több helyen, köztük a fővárosban jelenleg is dolgoznak a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Hajdu Márton elmondta: vasárnap éjfélig mintegy kilencvenszer riasztották őket. Főként leszakadt faágak, valamint a hirtelen lezúduló felgyülemlett csapadékmennyiség okozott gondot. A Győr-Moson-Sopron megyei Dunakilitiben például egy kempingben a nagy esőzés miatt többen hazamentek, másokat pedig az iskolában szállásoltak el.
Több helyen épületek is megrongálódtak, köztük csaknem húsz lakóépület. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vállajon 14 családi ház tetejéről sodort le cserepeket a szél.
A vihar során több településen volt áramkimaradás is. Csongrád megyében, Szegeden pedig villámcsapás miatt gyulladt ki egy lakóépület.
Hétfő hajnal óta újabb károkról érkeznek bejelentések, Csongrád megyében és Budapesten jelenleg is dolgoznak a tűzoltók. Személyi sérülésről a katasztrófavédelemnek nincs információja - közölte a szóvivő.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadás és heves zivatar veszélye miatt az egész országra figyelmeztetést adott ki hétfőre. A felhőszakadás miatt a fővárosra és Pest megyére valamint Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Veszprém megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Ezeken a területeken az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
Emellett keleten helyenként még hétfőn is tartósan 25 Celsius-fok feletti napi középhőmérséklet várható. Így Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a hőség miatt is másodfokú figyelmeztetés van érvényben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve