Eszerint a héten megkezdett akció célja, hogy megfékezzék a szabálytalanul, erőszakosan közlekedő autósokat. A rendőrök elsődleges feladata a záróvonalat figyelmen kívül hagyók, a leállósávban közlekedők, a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyó, a tilos jelzésen áthajtó autósok kiszűrése a város legforgalmasabb csomópontjain.
December 23-ig minden a sor elejére szabálytalanul besoroló, a többieket félrelökő erőszakos autós, és a tilos jelzésre fittyen hányva a kereszteződésen átszáguldó sofőr okkal félhet a felelősségre vonástól. Jelöletlen, videóval felszerelt rendőrautók vadásznak rájuk - olvasható a közleményben.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság kapta a feladatot, hogy a főváros útjain a tapasztalatok alapján azokban a csomópontokban, ahol ez a fajta közlekedési viselkedés a legjellemzőbb, kezdjen el célzott ellenőrzési akciót. Erre jelöletlen (tehát nem matricás, fényhidas) rendőrautókat használnak fel, amelyekben hitelesített képfelvevő eszközt helyeznek el.
Az akció már elkezdődött ezen a héten, a kijelölt akciócsoport december 23-ig ütemesen indulnak bevetésre az előre meghatározott pontokra szerte a városban.
Elsődleges feladatuk a záróvonalat figyelmen kívül hagyók, a leállósávon közlekedők, a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyó, a tilos jelzésen áthajtó autósok kiszűrése, de ezeken felül bármely más szabálytalanságot vesznek észre, akkor is intézkednek.
Egy napon több helyszínen is ellenőriznek, több csoportban, több gépjárművet bevetve. Hogy tovább nehezítsék a szabálytalankodók dolgát, a lefülelt autósokat a többi közlekedőt nem zavarva kivezetik a forgalomból, és a helyszíntől távolabb leállítva szembesítik tettével. Így az adott kereszteződéshez közelítőknek nem tűnik fel a rendőri jelenlét, ezáltal hatásosabb lehet az ellenőrzés. A szabálytalanságon ért autókat nem a jelöletlen gépkocsik személyzete ellenőrzi, hanem külön ezzel a feladattal kirendelt, jelölésekkel ellátott járőrkocsival dolgozó rendőrök - írta az OBB.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve