Azoknak a magyar gépjármű tulajdonosoknak a körében, akik idén télen több mint 150 kilométereses autóutat terveznek az ünnepekhez kapcsolódóan, mindössze 22 százaléka tervezi, hogy rutinszervízre is elviszi az autót a (téli) felkészülés részeként – derül ki a Cristo autós alkalmazás megbízásából készült friss reprezentatív kutatásból.
Egy ilyen rutinellenőrzés a fékek és az akkumulátor ellenőrzése vagy a hűtőfolyadék bemérése miatt egyaránt fontos.
Ez a felkészületlenség a 15 évesnél idősebb autók esetében a legaggasztóbb, miután ebben a korkategóriában csak minden 10. autós készíti fel így gépjárművét a téli időszakra – pedig a műszaki meghibásodás kockázata ezeknél a járműveknél a legnagyobb.
Egy hosszabb út előtt az autó felkészítése azzal a lépéssel kezdődik, hogy végiggondolom és megtervezem magát az utat. Egyáltalán nem mindegy, hogy az Alföldre vagy a Mátrába készülök, ugyanis egészen más útviszonyokról beszélünk
– mutatott rá Gátfalvi Csaba, a Magyar Autóklub műszaki igazgatója.
„Ha már tudjuk a pontos útvonalat és a várható útviszonyokról, esetleges útlezárásokról is tájékozódtunk, az autó műszaki ellenőrzése és a téli viszonyokra történő felszerelése a legfontosabb. Az alkatrészek és a hűtőfolyadék ellenőrzését érdemes szakemberre bízni, azonban arról, hogy készülünk-e például hólánccal, téli ablakmosó folyadékkal, illetve egyéb segédeszközökkel (jégkaparó, hóseprű) már az autótulajdonosnak kell gondoskodni" - mondta Gátfalvi, aki emellett a fényforrások ellenőrzésére is felhívta a figyelmet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve