2022 december elején a kormány felszámolta az üzemanyag-árstopot, miután készlethiány lépett fel. Azóta hétről hétre egyre drágább a tankolás, ami mellett a járművek karbantartási költségei is rohamosan nőnek.
Mind az általános karbantartás, mind a hibák javítása súlyos összegekbe kerül a szervizekben. Ráadásul az infláció miatt bérfejlesztéseket hajtottak végre a munkaerő megtartásáért, így az autóiparban a legtöbb munkahely nettó 200-300 ezer forintot biztosít havonta egy átlagos dolgozójának, miközben a diplomások nettó 400 ezer forint felett keresnek.
A szolgáltatás drágulásának mértékét több tényező is befolyásolja:
- az autószerviz földrajzi elhelyezkedése;
- a bérek alakulása;
- a javítóegységek energiafelhasználásának módja és mixe.
Az alkatrészek beszerzési ára 25-45 százalékkal emelkedett tavaly január óta.
Ekkora a drágulás vidéken és a fővárosban
Neer Boldizsár, a nemrég Debrecenben telephelyet nyitó Mercarius flottakezelő szervizüzletágának vezetője az Indexnek elmondta,
a rezsióradíjak – vagyis az összeg, amennyibe kerül egy munkaóra, amely tartalmazza az összes költséget és a vágyott nyereséget is – átlagosan 30-35 százalékkal nőttek. A forint erősödése jelenleg kismértékben enyhít az alkatrészek bekerülési értékén.
Meszlényi György, a békéscsabai székhelyű Meszlényi-Autó Kft. ügyvezető igazgatója 15-20 százalékos általános áremelkedésről számolt be, míg Piri András, a budapesti Q-Service üzletágvezetőjének meglátása szerint a vidéki és fővárosi szervizekben átlagosan 30 százalékkal nőttek a költségek egy év alatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve