Lukács Tibort, a Közbeszerzési Hatóság korábbi főtitkárát, közbeszerzési szakértőt kérdezte a Forbes, mi lesz a további menetrend. Elmondta, hogy azok a szervezetek, amelyek jelentkezést nyújtottak be, természetesen már látják a versenytársakat, mivel a rendszer automatikusan megküldte nekik az úgynevezett felolvasólapokat, amelyek az összes, jelentkezést benyújtott szereplő adatait tartalmazzák.
Rajtuk és az ajánlatkérőn kívül azonban ezt senki más nem láthatja.
Kapcsolódó
A további menetrend úgy néz ki, hogy az első szakaszban benyújtott jelentkezéseket az ajánlatkérő elbírálja, és akiké érvényes, azoknak ajánlattételi felhívást küld. Ezt és ennek mellékleteit már csak a felkért ajánlattevők kapják, ez már az EKR-ben (Elektronikus Közbeszerzési Rendszer) sem érhető el nyilvánosan.
A második körben ajánlatot benyújtott szervezetekkel ezt követően tárgyal az ajánlatkérő (jelzése szerint akár több fordulóban is). A tárgyalások lezárása után végleges ajánlatokat kell majd benyújtani, ezek bírálata a végső ajánlattételi határidő lejárta után indul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve