A lezárás várhatóan hat hétig, azaz szeptember végéig tart.
A gyorsforgalmi úton a Dunaharaszti felől érkezők nem tudnak kihajtani Csepel, illetve Szigetszentmiklós felé, valamint a felhajtó ágat is lezárják, ezért a Csepel, illetve Szigetszentmiklós felől érkezők sem tudnak felhajtani az M0 autóútra Győr, Balaton irányába.
A Csepeli pihenőhely szolgáltatásai az M0-s autóút felől ugyanakkor továbbra is elérhetőek lesznek.
A lezárt csomópont helyett a Halászteleknél lévő csomópontot (16. jelű) használhatják a közlekedők. Itt azonban az autóút és az azon található hidak rekonstrukciós munkái miatt Szigetszentmiklós és Halásztelek között torlódásokra kell számítaniuk.
A lezárás új körforgalom építése miatt szükséges, melynek munkálatai a Csepel-Szigetszentmiklós összekötő út felújításához kapcsolódónak, és a következő ütemek technikai igényei miatt szükséges a korlátozás bevezetése. Az érintett csomópontban korábban gyakoriak voltak az anyagi káros balesetek, az alárendelt irányokból pedig nehezebben tudtak a közlekedők átjutni, így a körforgalom építésével biztonságosabbá válik a helyszín, amely ezáltal a torlódások enyhítését is szolgálja majd.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy aki teheti, válasszon másik útvonalat a korlátozások idejére a következő hetekben.
A kép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve