Egy rendőr egy közúti ellenőrzés során is elveheti a forgalmi engedélyt, fontos tudnivaló, hogy ez nem mérlegelendő kérdés, hanem meghatározott esetekben jogszabályi kötelezettség - közölte a Napi.hu érdeklődésére Burján Zsuzsanna, a D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szakjogásza, majd hozzátette, hogy ennek megfelelően a hatályos jogszabály pontosan meghatározza és felsorolja az ilyen eseteket.
Ilyen lehet, ha a gépjárművet engedély nélkül átalakították, vagy úgy közlekedtek a forgalomban, hogy közben a forgalmi engedély érvényességi ideje, vagy a műszaki lejárt. Bár ezek az adatok a forgalmi engedélyből egyértelműen megállapíthatóak, Burján szerint mégis gyakori példa, hogy a tulajdonos egyszerűen elfelejtett ránézni a dokumentumra, így bukván a jármű forgalmi engedélyét. A szakjogász arra is felhívta a figyelmet, hogy bár sokan nem tudják, de az is a forgalmi engedély bevonásával jár, ha a gépjármű okmánya oly módon megrongálódott, hogy az abban foglalt adatok nem olvashatóak.
A rendőr akkor is elveheti a forgalmit, ha a gépjármű olyan műszaki állapotban van, amely közvetlen balesetveszéllyel fenyeget. Ez viszonylag gyakori Burján szerint, aki elmondta, hogy olyan esetek miatt is vettek már el forgalmi engedélyt, mert valaki repedt szélvédővel, vagy rossz fékkel közlekedett, de a tél közeledtével érdemes figyelni a kerekek bordázatára is, hiszen ez is ok lehet a forgalmi bevonására. Ide kapcsolódik, hogy amennyiben az érintett gépjármű közlekedési baleset során olyan sérülést szenved, melyben a kormány-, vagy futóműve, karosszériája, alváza egyértelműen sérült, és így a közlekedése balesetveszéllyel jár, akkor a baleset során intézkedő rendőr szintén elveszi a forgalmi engedélyt - mondta Burján, majd hozzátette, hogy ilyen esetben a gépjármű elszállítása csak trailer-rel, vagy vontatóval lehetséges.
Szintén el kell venni a forgalmi engedélyt a helyszínen, amennyiben felmerül a gyanú, hogy az érintett jármű rendszámtábláját, forgalmi engedélyét, ideiglenes forgalomban tartási engedélyét, regisztrációs matricáját, címkéjét meghamisították. Gondot okozhat az is, hogy ha az új típusú rendszámmal rendelkező járművön nincs regisztrációs matrica elhelyezve, és azt a jármű vezetője nem tudja a helyszínen bemutatni, illetve nem rendelkezik a matrica utángyártására vagy egyedi gyártására vonatkozó kérelemmel.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy az intézkedő hatósági személy köteles átvételi elismervényt átadni arról, hogy a forgalmi engedélyt a helyszínen elveszi. Ez tartalmazza a jármű azonosító adatait, az engedély számát és az elvétel okát. Ilyen esetben általában - kivéve a fenti példánál - a lakcímig vagy a telephelyig elmehetünk az autóval.
Ami a további eljárást illeti, a hatóság köteles az intézkedéstől számított 5 napon belül az elvett forgalmi engedélyt, valamint a feljelentés egy példányát az üzembentartó lakcíme (székhelye) szerint illetékes közlekedési igazgatási hatóságnak megküldeni, mely intézkedik a gépjármű forgalomból való kivonásáról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve