Ezt a későbbiekben kötelezővé teszik. Erre azért van szükség, mert a gépkocsi hátuljára erősített eszköz a rendszámtáblát kitakarja, így a hatóságok számára sem látható.
A biciklitartóra tett szürke tábla betűi és a keret színe fehér lesz, a tábla az Európai Unió tagállamjelzését fogja tartalmazni, regisztrációs matrica nélkül. A táblát a gépkocsi eredeti betűkaraktereivel gyártják le, ami engedélyhez kötött. Ezt követően veszik nyilvántartásba és jegyzik be a forgalmi engedélybe, ami 5500 forintba kerül majd - írta a lap.
Kapcsolódó
Ha elveszik, vagy megsemmisül a kerékpárszállító rendszáma, az utángyártása korlátozás nélkül engedélyezhető. Vagyis elmarad a különleges rendszámoknál alkalmazott bürokratikus kötöttség - írta korábban a Napi.hu.
Idén május 1-jétől további változásokra is számíthatnak az autósok: megkezdik a CD betűjelű különleges rendszámtáblák kiadását, és ezzel egy időben a jelenleg használatban lévő DT és CK betűjelűket fokozatosan kivezetik. A CD-re jogosult képviseletek, szervezetek és személyek az év végéig cserélhetik le a régi rendszámtáblákat. Ennek alapszíne kék, karakterei és a keret színe fehér, két betűjelet és kötőjellel elválasztott három-három számjegyet tartalmaznak, számjegyei 1-től 999999-ig terjednek.
Az összetéveszthetőség miatt tavaly az N kezdőbetű után egyből P-re váltott a rendszer, egyes karakterek ugyanis megtévesztők lehetnek, könnyen összetéveszthetők a számokkal, és a kamerákat is összezavarják: ilyen volt az I és tavaly az O is, illetve a Q is kimarad a sorból - írta a lap.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve