Az NGM és Budapest megállapodása értelmében közel 250 töltőoszlop és 500 e-töltőhely létesülhet mintegy 600 millió forint értékben. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tarlós István főpolgármester által aláírt dokumentum rögzíti, hogy a főváros biztosítja a töltőállomások helyét és a hozzájuk tartozó parkolóhelyeket, míg a nemzetgazdasági tárca vissza nem térítendő támogatást nyújt mindehhez az önkormányzati töltőtelepítési program keretében.
A főváros és a kerületek mintegy 250 töltőoszlopra, azaz 500 töltőhelyre pályázhatnak, ezek fedezete az októberben kiírt pályázati felhívás szerinti feltételekkel garantált. Az együttműködés keretében a felek közösen mérik fel a jogszabály-változtatási igényeket, továbbá közös koncepciót dolgoznak ki a kiépítendő töltőpontok helyének kijelölésére is.
A megállapodás szerint a főváros áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Ezzel összhangban a főváros a közszolgáltatásokat ellátó járműpark esetében is megvizsgálja a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve