Az elismerésre méltó alapcél a vállalkozások helyzetének javítása, fejlődésük segítése, rajtuk keresztül a gazdaság növekedésének előmozdítása. Ki ne értene ezzel egyet? Az viszont már elgondolkodtatóbb, hogy a nulla százalékos refinanszírozásért cserébe kikötött 2 százalékos marzson csak a legjobb minősítésű vállalatokat tudja finanszírozni a bankrendszer. A tárgyalásokon ezzel egyetért majd az MNB is, mondván: nem is baj, hogy azok használják fel az olcsó forrást, akiknél nem lehet kétséges, valóban értéket, munkahelyeket teremtenek.

A széles nyilvánosság előtt azonban bizonyos, hogy a politika a profithajhász bankok számlájára írja majd, hogy nem sikerül a széles vállalkozói körnek eljuttatni 2 százalékon az "ingyen hitelt". Ennél is érdekesebb lehet, ha a partnernek hívott kereskedelmi bankok mellett az új refinanszírozási forrással támogatjuk meg új szereplők piacra lépését, például az MFB direkt hitelezését.

Persze az üzenetet másból is észre lehet venni. Míg Európa más országaiban a kormányok mindent megpróbálnak azért, hogy a külső forrásokat a pénzintézetek ne vonják ki az adott országból, a jegybank mostani, devizacserés swap tendere annak támogatására is jó, hogy az anyabankok ne is keressenek befektetési lehetőséget rövid lejáratú likviditásuk hazai elhelyezésére. Meglehet, a bankrendszer átrendezésének egyik óvatos lépését is tisztelhetjük a növekedési hitelprogramban.