Van tíz olyan sok milliárdos vagyonnal rendelkező, az állam által alapított, közszolgálati feladatokat ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány, amelynek még honlapja és email-címe sincs - írja a 24.hu. Mindez úgy derült ki, hogy a hírportál sajtómunkásai kutatásba kezdtek, hogy megtudják, pontosan mire fordítják, hogyan használják azt az összességében több mint ezermilliárd forintos vagyont az elmúlt egy-két évben létrehozott alapítványok, amit az államtól kaptak.
Emellett meg akarták tudni azt is, mekkora díjazást vesznek fel a szervezetek vezető tisztségviselői, akiket lényegében életük végéig bebetonoztak a helyükre. Elmentek néhány – elektronikusan egyébként elérhetetlen – alapítvány a bírósági bejegyzésében megadott székhelyére is.
Először a Lázár János fideszes képviselő vezetésével működő Jövő Nemzedékek Földje Alapítványt keresték fel, amely egy elegáns Pasaréti úti villába van bejegyezve. Hiába csengettek többször is munkaidőben, nem reagált senki sem a kaputelefonra. Viszont a kiírásokat böngészve kiderült, milyen sok kapcsolódási pont van Lázár János egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter és Áder János köztársasági elnök között.
A Lázár által vezetett alapítvány ugyanis több, az államfőhöz köthető szervezettel működik egy villában. Számos alapítvány mellett ide van bejegyezve például a köztársasági elnök által alapított Regőczi Alapítvány, amelyet a koronavírus áldozatainak árván maradt gyerekein megsegítésére hozott létre, és itt székel a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt., amelynek tulajdonosa a köztársasági elnök által alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve