Többek között a veronai tragédiára hivatkozva a biztosítók drasztikusan emelik az autóbuszok kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díját. Ezt a vállalkozások át fogják hárítani az utazókra - panaszolta szerdai közleményében a NIT Hungary fuvarozói érdekvédelmi szervezet. Szerintük a családok, nyugdíjasok, munkásemberek, a belföldi úti célokra busszal utazókat érinti a legrosszabbul ez a helyzet.
Erre reagált a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium csütörtökön: a kormány a busztársaságok oldalán áll.
Kapcsolódó
A fejlesztési tárca egyeztetést és vizsgálatot kezdeményez az érintett felügyeleti szerveknél a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjak egyidejű, nagyarányú emelése miatt. Felfedezték, hogy a vállalkozások számára a biztosítótársaságok lépése súlyos terhet jelent.
Az elfogadhatatlan áremelés miatt akár a kartellgyanú vagy az erőfölénnyel való visszaélés vizsgálata is indokolt lehet. A közlekedésért felelős minisztérium az ügyben hatáskörrel rendelkező Magyar Nemzeti Bank és Gazdasági Versenyhivatal vezetőit ezért mielőbbi egyeztetésre, a körülmények alapos áttekintésére kérte - írják közleményükben.
A fotó forrása: Le Minh/Pexels.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve