Lévai Gábor a lap szerdai számában ismertette: a késve vagy egyáltalán nem fizetők aránya mind a vállalati, mind a lakossági szegmensben emelkedett, aminek oka többek között az, hogy a portfólió 90 százaléka svájcifrank-alapú. Évente 25 ezer autótól kénytelenek megválni a tulajdonosok vagy bérlők, s ez a szám várhatóan nőni fog.
A leadott autók a főtitkár szerint nehezen értékesíthetőek, mert a fizetésképtelen ügyfelek az utolsó hónapokban már inkább csak tankolásra költenek, kevésbé vigyáznak a kocsikra, nem szervizelik, emiatt ezek a járművek korukhoz képest leromlott állapotúak.
A mérleget Lévai Gábor szerint tovább rontja, hogy a lízingcégeknek a visszavett autók esetében cégautóadót kell fizetniük ugyanúgy, mintha új kocsit vennének, ami éves szinten több százmillió forintos költséget is jelenthet, aminek egy részét áthárítják az autókereskedőkre, azok pedig az ügyfeleikre. Ennek megváltoztatására már tettek javaslatot - mondta a főtitkár a lapnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve