Az Budapesti Békéltető Testülethez egy olyan autós fordult, aki eladta ugyan autóját, de az új tulajdonos nem íratta át azt. Így üzembentartóként még neki, a korábbi tulajdonosnak kellett két büntetés miatt felelnie.
A vétlen autós elküldte ugyan az adásvételi szerződést (amelyen eladóként nem is ő szerepelt), de azon nem tüntették fel, hogy az üzembentartói jogosultságot is átadják, így a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) - a dokumentumot figyelmen kívül hagyva - már az emelt pótdíjat követelte. A volt tulajdonos ekkor fordult a testülethez és kérte a pótdíj törlését. A dokumentumok azonban nem voltak alkalmasak arra, hogy korábbi állításait alátámassza, ezért nem tudtak rajta segíteni.
Egy másik esetben valaki a D2 kategóriájú autójára D1 jogosultságot vett véletlenül. Az illető az első felszólítást - amelynél a büntetés 14 800 forint - nem tartotta megalapozottnak, ezért nem is fizetett. Az 59 500 forintos díjat - amelyet 30 napon túli tartozásnál kell fizetni - viszont befizette. (Vajon mire gondolhatott ekkor? - szerk.). A befizetés ellenére nem tartotta jogosnak a büntetést, azonban a békéltető testület sem tudott rajta segíteni.
Egy harmadik esetben két karakteres elírást történt a vásárlásnál. Itt a kiszabott bírságot törölték és átírták a rendszámot 1470 forintos díjért cserébe, ahogy azt egyébként a jogszabály is lehetővé teszi.
A testület még arról is ír, hogy ha valaki benzinkúton vásárol, de a kutas elírja a rendszámot, akkor ott sem nagyon lehet már mit tenni.
A NÚSZ korábban már összeszedte, hogy milyen gyakori tévedések fordulnak elő e-matrica-vásárlásnál. Erről itt olvashat bővebben. A fenti esetekből pedig az látszik, hogy az autópályán nincs bocsánat és nincs méltányosság. Ha valaki nem elég figyelmes, akkor szinte biztosan fizetnie kell.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve