Adöntés lehetővé teszi, hogy az Európai Parlament még a szeptemberi ülésén szavazzon a kérdésben. Utána a gazdasági és pénzügyminiszterek tanácsa, az Ecofin formálisan is megszavazza a tervezetet október 4-i ülésén - ismertette közleményben a törvény elfogadásának menetrendjét a lengyel kormány. A jogszabályt még a tagállamoknak is jóvá kell hagyniuk.
A hatos csomag a jogalkotói szándék szerint az újabb gazdasági válság kialakulását megakadályozó, egy erősebb és szorosabb Európai Unió létrehozását lehetővé tevő törvénycsomag. Sokan azonban úgy látják, hogy a politikai kompromisszumok hatására elveszítette valódi erejét a jogszabály.
Kapcsolódó
A törvénytervezet jelenlegi megfogalmazása szerint az Európai Bizottság gazdasági javaslatait a bajba jutott tagállamok kénytelenek lennének automatikusan elfogadni, amennyiben egy állam előbb figyelmen kívül hagyja, majd törvényhozásának nem sikerül egyszerű többséggel elutasítania őket. A politikusok szándéka szerint szégyenbe kerülnének az olyan tagállamok, amelyek válság idején reformok ellen szavaznának.
A pénteki wroclawi sajtótájékoztatón Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank elnöke ugyan méltatta az Ecofin ülésen elért eredményt, de arra hívta fel a figyelmet, hogy hosszabb távon "nem elegendő". Az ülés után nyilatkozó Jan Kees de Jager, Hollandia pénzügyminisztere is "első lépésnek" nevezete a hatos csomagot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve