Közleményében az EUA megdöbbenésének adott hangot a legfrissebb magyarországi fejleményekkel kapcsolatban - írta az MTI. Elsősorban a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyével foglalkoztak, de kitértek a társadalmi nemek tanulmányával foglalkozó szak akkreditációjának megvonására és a menekültek oktatási programjaira vonatkozó különadóra is.
Bár a CEU teljesítette a magyar hatóságok által a felsőoktatási törvény tavalyi módosításával támasztott feltételeket, a kormány egyre csak halogatja a budapesti működést továbbra is lehetővé tévő megállapodás aláírását, rákényszerítve ezzel az intézményt a költözésre.
Kapcsolódó
Az Európai Egyetemek Szövetsége felszólította a kabinetet annak figyelembevételére, hogy "a politikai beavatkozástól és nyomástól való szabadság elengedhetetlen feltétele annak, hogy az egyetemek betölthessék fontos társadalmi szerepüket".
"A magyar kormány lépései nem pusztán az ország megítélését rontják, de aggasztó kihatással vannak a kutatásra és a felsőoktatásra Magyarországon és Európában" - hangsúlyozták.
A CEU csütörtökön bejelentette, hogy az amerikai akkreditációjú mester- és doktori programok új hallgatói már a bécsi campuson kezdik majd meg a tanulmányaikat, amennyiben december elsejéig nem sikerül megoldást találni az egyetem körül kialakult helyzetre.
Az EUA a kontinens legnagyobb felsőoktatási szervezete, amely 48 ország több mint 800 intézményét tömöríti, a legnagyobb magyar egyetemek mellett a CEU is tagja - írta az MTI.
A kép forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve