A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A bolgár tudományos akadémia meteorológiai intézete november 1-jétől nem tudja finanszírozni ezt a szolgáltatást − közölte Nikola Szabotinov, az akadémia elnöke a Focus hírügynökséggel. A geofizikai intézet hasonló problémával küzd, ezért kénytelen felfüggeszteni az ország területén a földmozgások figyelését. Az ügy miatt a tudományos akadémia a kormányfőhöz és a pénzügyminisztériumhoz fordult, de hiába. A két intézet alkalmazottai már októberre is csak háromheti fizetést kaptak, s ez a helyzet a belátható jövőben sem fog változni. Az akadémia működési költségeire ugyanis évi 95−98 millió levára lenne szükség, de a jövő évi költségvetésben is csak 54 millió szerepel erre a célra.
A szófiai kormány határozott választ adott a tüntetéssel fenyegető tudósoknak: bejelentették, hogy további 5 millió levával, vagyis 9 százalékkal csökkentik az akadémia jövő évi költségvetését. Tavaly és idén már 40 százalékkal leszállították az Európa egyik legrégibb − alapítása 142. évfordulóját a napokban ünnepelt − tudományos akadémiájának nyújtott állami támogatást. Az intézmény nyilatkozatban jelentette be, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul, ha nem módosítják a 2012-es büdzsé rájuk vonatkozó részét.
Már tavaly is többezres tüntetéseken tiltakoztak tudósok, egyetemi oktatók és hallgatók a kormány értelmiségellenes megszorításai miatt, most ezek újbóli kirobbanása várható. Szimeon Gyankov kormányfő nem is titkolja ellenszenvét − "feudális vénembereknek" titulálta az akadémikusokat. A közvetlenül a parlament mellett álló tudományos akadémia központi épületére fekete zászlókat tűztek ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve