Ki fogjuk selejtezni azokat a gyerekekkel foglalkozó edzőket, akik a szakmai és a pedagógiai kettős követelményeknek nem tesznek eleget - nyilatkozta a lapnak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke. Csányi Sándor a lapnak azt is elmondta, hogy a szövetség megújítja az utánpótlásnevelésben az edzőképzést. A jövőben, akik gyermekekkel foglalkoznak, azoknak meg kell szerezniük az európai szövetség (UEFA) C diplomáját, az akadémiákon pedig csak az UEFA Youth A licencével lehet majd dolgozni.
Csányi szerint korábban az edzőképzésben az volt a hiba, hogy mindennel foglalkoztak, csak az utánpótlásnevelésben dolgozók képesítésével nem. Pont a nevelés elején a legnagyobb az elmaradás, a 6-14 év közöttiek nem kaptak megfelelő képzést, így hiába vannak világszínvonalú akadémiák, ezeken nem lehet világszínvonalú játékosokat kihozni - hangoztatta az elnöke. Véleménye szerint igen fontos az erőnléti edzők képzésének elindítása is, amely eddig nem volt, de olyan szakembereket is képeznek majd, akik például a gyepszőnyeg állapotával foglalkoznak majd a megfelelő feltételek biztosítása érdekében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve