Az új testület feladata a mesterséges intelligenciával kapcsolatos közös stratégia és fejlesztési irányok megfogalmazása, és az együttműködési keretrendszer kialakítása annak érdekében, hogy Magyarország e technológia terén az európai élvonalba kerüljön. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által kezdeményezett koalíció alapító nyilatkozatát - több mint 70 egyetemi és akadémiai kutatóközponttal, technológiai vállalattal és állami szereplőkkel együtt - a jegybank részéről Windisch László, az MNB alelnöke írta alá kedden Balatonfüreden.
A mesterséges intelligencia az elemzések szerint 2030-ra 13 300 milliárd euróval növeli majd a globális gazdaság teljesítményét. A belföldi pénzügyi rendszer szereplői - önálló fejlesztésekkel vagy pénzügyi technológiai (fintech) cégekkel összefogva - is egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a technológiát.
Az MNB egy korábbi felmérése szerint például a magyarországi biztosítók, pénztárak és pénzügyi közvetítők 30 százaléka már használ valamiféle mesterséges intelligencia megoldást.
Az MNB idén külön fintech lab szervezeti egységet alapított a pénzügyi technológiai innovációk, így a mesterséges intelligencia hatékony fejlesztésének és alkalmazásának előmozdítására. A szintén a jegybankon belül létrehozott innovation hub egyrészt szabályozói támogató platformként működik az innovátorok számára az újításaikkal kapcsolatos pénzügyi jogi kérdések tisztázására, másrészt az információmegosztást és együttműködést szolgáló kommunikációs felület is.
Fotó: Napi.hu/Szabó Dániel
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve