A jegybank korábbi határozataiban számos független pénzpiaci közvetítőt (többes ügynököt) kötelezett arra, hogy öt napon belül küldje be a tevékenységéhez a hitelintézeti törvény által kötelezően előírt felelősségbiztosítást igazoló kötvényt és a biztosítási díj megfizetését igazoló bizonylatok másolatait.
A közlemény szerint az érintettek közül 12 pénzpiaci közvetítő egyáltalán nem vette át az MNB határozatait, további 36 közvetítő vagy nem válaszolt az MNB-nek, vagy válaszában nem küldte meg a kért adatszolgáltatást, egyesek pedig úgy nyilatkoztak, hogy nem rendelkeznek a szükséges felelősségbiztosítással. Utóbbi többes ügynökök egy része jelezte, hogy vissza kívánja adni tevékenységi engedélyét, egy további közvetítő ellen pedig időközben felszámolás indult.
Mindezek alapján az MNB visszavonta valamennyi érintett, a hitelintézeti törvény előírásainak nem megfelelő, a szolgáltatásuk nyújtásához szükséges engedélyezési feltételekkel nem rendelkező pénzpiaci közvetítő tevékenységi engedélyét.
Kiemelték: a törvény a pénzpiaci többes ügynököknek a tevékenységükből eredő esetleges károk megfizetésére káreseményenként 5 millió forint, illetve évente együttesen legalább 50 millió forint felelősségbiztosítás kötelező meglétét írja elő. A felelősségbiztosítás hiánya, illetve az MNB által előírt adatszolgáltatás teljesítésének elmulasztása a pénzpiaci többes ügynökök esetében jelentős jogsértésnek számít - közölte az MNB.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve