A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Mintegy 10 százalékkal bővül az Országgyűlés költségvetése: az idei 92,47 milliárd forint után jövőre 101,78 milliárd forintból gazdálkodhat a törvényhozó szerv. A kiadások növekedése két tételnek köszönhető: megkezdődik a Kossuth téri mélygarázs építése, és nő a közmédiumok támogatására szánt összeg. Ez utóbbira az idei 58,7 milliárd forint után 64,8 milliárd forintot szán a költségvetés − amely szintén tíz százalékos emelkedés.
Az elmúlt hónapokban a közmédiumok rendszerében jelentős átszervezések voltak, létrejött a műsor-szolgáltatási alap. A közmédiában jelenleg is folyik a csoportos létszámleépítés − már nem ez az első hullám −, ám úgy tűnik, hogy a várt hatékonyságnövelés még nem következik be 2012-ben.
Az Országgyűlés működési kiadásai jövőre is nőnek − az idei 16,1 milliárdról 17,2 milliárd forintra −, ugyanakkor a pártok támogatása nem változik, erre a célra jövőre is 3,8 milliárd forintot különítettek el a büdzsében.
Új költségvetési tétel is megjelent a fejezetben, ugyanis jövőre kezdődik a Kossuth téri mélygarázs építése, az eredetileg föld alá képzelt látogatóközpont kialakítása, illetve a Kossuth tér történelmi rekonstrukciója. E három tételre a 2012-es tervezet 2,4 milliárd forintot tartalmaz − amiből, borítékolható, nem hajtható végre a teljes projekt.
A Kossuth tér rendezésére kész tervek vannak, azokat nyilvánosan zsűrizték is és a mélygarázs tervezése is megkezdődött a főváros tulajdonában lévő Parking Kft. kebelében még 2009-ben. Az eredeti tervek szerint a mélygarázs 2010-ben épült volna − ám végül a munkák csúsztak és az 2011-es magyar EU-elnökség miatt le is fújták azokat, ugyanis sem a távozó Bajnai-, sem, az érkező Orbán-kormány nem ambicionálta az építési gödröket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve