Hiába van még több mint fél év a 2019-es balatoni szezonig, érdemes időben lépni. Egyrészt az árak feljebb kúsznak, ahogy közeledik majd a szezon, illetve már most fogyóban vannak a szállások és pár héttel az utazás előtt könnyen előfordulhat, hogy még méregdrágán sem lesz szállás.
Éjszakák, vendégek, sztárvárosok
A Napi.hu szerkesztőségi blogja, a Buksza azt nézte meg, hogy négyfős család - két felnőtt és két tizenéves gyerek - mennyiért foglalhat magának jövő július 12-től július 21-ig (péntektől vasárnapig) szállást öt Balaton-parti településen.
A belföldi célpontok közül ugyanis messze a Balaton a legnépszerűbb. Tavaly a többnapos utazások során a magyar vendégek összesen 15,1 millió napot töltöttek el a tóparton, a második legnépszerűbb térség - Budapest-Közép-Duna-vidék ezzel szemben 9,5 millió vendégnapot tudott felmutatni. A magyar vendégek körében legnépszerűbb városok top 10-es listáján három balatoni, illetve Balaton-közeli célpont található. Budapest és Hajdúszoboszló után sorrendben Siófok, Hévíz és Balatonfüred következik 422-473 ezer vendégéjszakával.
Árak, települések, különbségek - képregényben
Aki most lefoglalná a szállását, az minimum 110-130 ezer forintos kiadással számolhat, de lehet több mint 1,7 millió forint feletti összegért is nyaralni, tehát több mint tizenötszörös eltérések lehetnek.

Természetesen a különböző áron kínált szállások között vannak minőségbeli különbségek, a hotelekért kell a legtöbbet fizetni. (Alább az szóban forgó öt balatoni célpont, most elérhető szállásárakkal.)
Siófok: 108 ezer forint - 1,7 millió forint

Balatonfüred: 127 ezer forint - 1,7 millió forint

Balatonlelle: 124 ezer - 737 ezer forint

Révfülöp: 171 ezer forint - 581 ezer forint

Keszthely: 145 ezer forint - 545 ezer forint

Megjegyzés: A szállásárakat a Szállás.hu, a Trivago.hu ajánlataiból válogattuk ki 2018. december 11-én, a cikkben szereplő árak pedig a jövőben szinte biztosan változni fognak. Elképzelhető, hogy személyesen, más internetes szállásfoglaló oldalakon vagy a konkrét szálláshelyeken más árakkal találkoznak a turisták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve