A Balaton kiemelt üdülőkörzet parti településein - ha a településrendezési eszközben erre kijelölt terület nem áll rendelkezésre - ki kell jelölni legalább egy közhasználatú játszóteret, sportpályát vagy közkertet (városokban közparkot), ezen túlmenően legalább egy ingyenesen igénybe vehető strandot vagy egyéb fürdőhelyet, amennyiben a kijelölés természetvédelmi érdeket nem sért" - olvasható a DK-s Arató Gergely által benyújtott törvénymódosításban, amellyel a Demokratikus Koalíció azt szeretné elérni, hogy minden balatoni településen legyen legalább egy szabadstrand.
A tó körül ugyanis rohamosan csökken az ingyenes fürdőhelyek száma, a Balatontipp gyűjtése szerint az idén már csak mindössze 64 olyan partszakasz akad, ahol belépődíj nélkül lehet strandolni. A negyven, tóparttal rendelkező önkormányzat közül húsz egyáltalán nem biztosít ingyenes strandot, s csak fél tucat településen, Balatonkeresztúron, Balatonfenyvesen, Balatonbogláron, Balatonszemesen, Zamárdiban és Örvényesen nem kell sehol fizetni a parthasználatért. Az északi parton Örvényes mellett már csak Tihanyban akad néhány hely, ahol ingyen lehet fürdeni.
Kapcsolódó
A szabadstrandok számának csökkenése érzékenyen érinti a kis pénzű családokat is. Sokaknak ugyanis épp az ingyenes fürdőhelyek jelentik az utolsó esélyt arra, hogy egy-egy nyári napon fürdőzhessenek - írta a napilap.
Az Összefogás a Balatonért Egyesület - amely ötezer szignóig jutó aláírásgyűjtést is szervezett a szabadstrandok megmentéséért - a napokban nyílt levelet küldött Varga Mihály pénzügyminiszternek, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökségnek, melyben tiltakoztak a szabadstrandok fizetőssé tétele ellen, és arra kérték a döntéshozókat, ne járuljanak hozzá az állami támogatással felújított ingyenes strandok átminősítéséhez.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve