A balatoni szálláshelyek tavalyi vendégéjszakáit gyűjtötte össze a Balatontipp.hu portál a KSH friss adatai alapján. Negyven település adatait összesítették, amelyek a kereskedelmi szálláshelyek és az egyéb szálláshelyek vendégéjszakái alapján a legnagyobb forgalmat bonyolították 2018-ban a balatoni régióban.
A táblázatból kitűnik, hogy Hévíz továbbra is stabilan vezet (1,279 millió vendégéjszakával) a nem kereskedelmi szálláshelyek adatainak feldolgozása után is. Siófok (973 ezer vendégéjszaka) hiába növelte meg a kereskedelmi szálláshelyek 660 ezer éjszakás forgalmát a magán szálláshelyeken eltöltött közel fele annyi éjszakával, Hévíznek így is 306 ezer éjszakás előnye maradt. Majd Balatonfüred (783 ezer vendégéjszaka) és Zalakaros (723 ezer vendégéjszaka) következik a listán.
Siófok mellett több olyan település is javított a korábbi pozícióján, ahol a magánszállásadás meghatározó részét adja a turisztikai forgalomnak. Ilyen például Balatonboglár, Balatonlelle, Badacsonytomaj, Balatongyörök, Vonyarcvashegy, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves. Az egyéb szálláshelyekkel különösen jól teljesítők közé tartozik Alsóörs is. A magánszállásoknál összesen 171 ezer vendégéjszakét regisztráltak.
Érdekesség, hogy olyan csúcsra járatott településnek, mint a kétszázezer fesztiválvendéget fogadó Kapolcs, esélye sem volt a top40-be kerülésre. A nyaranta legalább két hétig sátortáborrá alakított községben tavaly egész évben 563 vendégéjszakát regisztráltak a magánszállásadók - írta a portál, amely további adatokat közöl a balatoni települések vendégforgalmáról.
Az élmezőny:
1. Hévíz
2. Siófok
3. Balatonfüred
4. Zalakaros
5. Zamárdi
6. Balatonboglár
7. Alsóörs
8. Keszthely
9. Balatonlelle
10. Zánka
11, Balatonszemes
12. Cserszegtomaj
13. Tihany
14. Balatonalmádi
15. Fonyód
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve